Az adóoptimalizálás szempontjait szem előtt tartva tanácsadóként részt veszünk mind nemzeti, mind nemzetközi ügyletekben. Privát ügyfeleinknek szóló egyedi megoldásokat ugyanolyan elkötelezettséggel dolgozzuk ki, mint a vállalkozások és konszernek részére szóló adóoptimalizálási terveket. Irodánk partnerei közül többen elismert adószakértők, akik közvetlenül vesznek részt a projektek megvalósításában, így például ingatlanprojektek vagy M&A tranzakciók adójogi szerkezetének kialakításában. Foglalkozunk továbbá strukturális finanszírozások értékelésével és kidolgozásával is.
TELJES KÖRŰ MEGOLDÁSOK
Az SCWP kezdetektől fogva nagy súlyt helyez a fizetésképtelenséggel, illetve pénzügyi rendezéssel kapcsolatos jogi tanácsadásra.Ügyvéd partnereink sokévi tapasztalattal rendelkeznek ezen jogterületeken. Szolgáltatásaink központi területét képezi a szerződések "fizetésképtelenséggel szembeni stabilitásának" vizsgálata mellett vállalkozások szanálása, csődeljárások előkészítése és lefolytatása, csődhelyzetben lévő vállalkozások megvásárlása, valamint a hitelezői érdekek érvényre juttatása a csőd- és felszámolási eljárás folyamán egyaránt.
A "szövetkezések felelősségére vonatkozó törvény", amely különböző szövetkezések (vállalkozások) szervei és dolgozói büntetőjogi felelősségének megállapítására jött létre, a gazdasági jogot új megközelítésbe helyezte. Ügyvédi irodánk tapasztalt partnerei a gazdasági és pénzügyi szektorban nem csak mint védő ügyvéd tevékenykednek hosszú évek óta, hanem preventív tanácsadást is nyújtanak (pl. vállalkozáson belüli folyamatok vizsgálata, komplett compliance megfogalmazása.)
A bíróság előtti peres viták nem mindig kínálnak kielégítő megoldást. A mediáció során egy semleges közvetítő támogatja a résztvevőket a fennálló konfliktusok közös megegyezéssel történő rendezésében. Irodánk a legmagasabb színvonalon képzett ügyvéd-mediátorokkal rendelkezik, akik a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium által vezetett nyilvántartásban is szerepelnek. Az SCWP mediációs eljárásokat folytat le és/vagy mint tapasztalt jogi tanácsadó közreműködik a bíróságon kívüli vitarendezésre irányuló eljárásokban.
A társasági jogi tanácsadás irodánk egyik fő szakterülete. A társaság alapításától annak megszüntetéséig – a vállalkozási tevékenysége minden szakaszában szívesen állunk rendelkezésére. Ügyfeleink lehető legeredményesebb működése érdekében, könyvvizsgálók és adótanácsadók bevonásával innovatív gazdasági modellek kidolgozására törekszünk. A „One-Stop-Shop“ így nem csak egy jól csengő kifejezés marad, hanem számunkra mindennapos kihívás.
Az SCWP támogatja az új technológiákat. Szakértőink az információtechnológia, az E-kereskedelem és az adatvédelem területén előrelendítették a jogfejlődést Ausztriában és nemzetközi hírnévre tettek szert. Szolgáltatásaink az IT-Outsourcing és a szoftver szerződésektől kezdve az E-kereskedelemhez, E-Banking-hoz és az elektronikus fizetőeszközökhöz kapcsolódó kérdéseken át a mobil alkalmazások és WEB 2.0 alkalmazások átültetésében való jogi közreműködésig terjednek. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk az adatvédelemre, és valamennyi azzal összefüggő kérdéssel kapcsolatos tanácsadásra.
Az ingatlanügyletek a jogi és gazdasági ismeretek széles körét követelik meg. Szolgáltatásaink - projektek átfogó jogi lebonyolítása mellett - különösen a jogi projektmenedzsmentre, az adott szerződéses rendszer kialakítására, ingatlannal kapcsolatos részesedésszerzésekre és építési projektekre, bérház- és ingatlantranzakciókra, ingatlanok megosztásának lebonyolítására, az ingatlanlízingre, ingatlanbérleti kérdések megoldására, valamint ingatlanprojektek esetén az ipari tevékenységek és környezetjogi engedélyezéssel kapcsolatos tanácsadásra terjed ki. Ügyfeleink építési jogi kérdésekben is támaszkodhatnak szakértő kollégáinkra. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk vállalkozási szerződések szerkesztésében és értelmezésében, szavatossági ügyekből eredő problémák megoldásában, a közigazgatási jogi feltételek gyakorlatba történő átültetésében, projektfinanszírozásokban és már megépült épületek értékesítésében.
Minden gazdasági versenyre kiható vállalkozói magatartás a nemzeti és európai karteljog alapján ítélendő meg. A kartelljog megsértése súlyos szankciókat vonhat maga után, így például pénzbüntetést a világszerte elért (konszern)bevétel 10%-ig, vagy kártérítési igényeket. Kartell- és kereskedelmi jogi ügyekben jogi tanácsadásunk magában foglalja különösen a vállalkozási stratégiák és kooperációk kartelljognak megfelelő kialakítását, tanácsadást tervezett egyesülések vonatkozásában, valamint kereskedelmi struktúrák létrehozását. Szakértő kollégáink ezen túlmenően kartelljogi ügyekben a nemzeti, illetve nemzetközi hatóságok és bíróságok előtt minden fokon képviselik Önöket és támogatják külföldi vállalkozások ausztriai piacra lépését.
Ausztriában a kis- és középvállalkozások alkotják a gazdasági vállalkozások legnagyobb hányadát. Különösen elkötelezve érezzük magunkat ezen vállalkozások, illetve sokoldalú igényeik felé. Széleskörű és specifikus szakértelmünk alapján rugalmas és hatékony megoldásokat kínálunk átfogó és kisebb problémák esetében egyaránt. Magától értetődő igény, hogy irodánk valamely partnere személyesen vegyen részt a munkában. Amikor csak szüksége van ránk, mi ott vagyunk.
Tanácsadást nyújtunk és támogatjuk megbízóinkat közbeszerzési eljárások kiírásával és közbeszerzések lefolytatásával kapcsolatban. Közreműködésünk a garancia arra, hogy a közbeszerzés megbízóink igényeinek és a közbeszerzési jog előírásainak is megfelel. A pályázóknak is szükségük lehet azonban a közbeszerzési eljárás során jogi közreműködésre, mindenekelőtt az ajánlatok kidolgozásához és komplex projektek esetén a közbeszerzési tárgyalások során is. Végezetül képviselünk megbízókat és vállalkozásokat a közbeszerzési utóvizsgálati eljárásban mind szövetségi, mind pedig tartományi szinten.
Közjogi területen gazdag tapasztalattal rendelkezünk mindenek előtt a projekttámogatás- és lebonyolítás, valamint a környezetjog területén. Szakosodott kollégáink azonban emellett is minden eszközzel segítik Önöket közjogi, illetve közigazgatási jogi kérdésekben - amennyiben szükséges, a közjogi bíróság előtt is: építési jogi engedélyektől kezdve közigazgatási szabálysértési eljárásokon át a létesítmény-engedélyek konszolidációjáig.
Arbeitsvertragliche Regelungen sind die Basis einer oft jahrelangen Bindung zwischen Dienstgeber und Dienstnehmer.Wir unterstützen unsere Mandanten sowohl bei der Vertragsgestaltung (Dienstverträge, Personal-Leasingverträge etc.) als auch bei der Erstellung von Arbeitszeitmodellen und der Errichtung von Betriebsvereinbarungen. Weitere Schwerpunkte liegen in der arbeitsrechtlichen Begleitung von Ein- und Ausgliederungen von Betrieben, bei Betriebsänderungen bis hin zu Betriebsschließungen sowie in der Ausarbeitung von Sozialplänen. Unser Leistungsangebot beinhaltet zudem die Beratung bei Versetzungen, bei Mitarbeiter-Beteiligungsmodellen und bei (internationalen) Entsendungsverträgen. SCWP vertritt vor allen österreichischen Arbeits- und Sozialgerichten.
Munkaszerződéses szabályok képezik az alapját a munkáltató és a munkavállaló közötti, gyakran éveken át fennálló kapcsolatnak. Megbízóinknak mind a szerződés kialakításában (munkaszerződés, munkaerő-kölcsönzési szerződés stb.), mind pedig munkaidő-modellek kidolgozásában és üzemi megállapodások létrehozásában segítséget nyújtunk. Tevékenységünk további súlypontját képezi társaságok egyesülésének, illetve szétvallásának, átalakulásának és megszűnésének munkajogi szempontú figyelemmel kísérése, valamint szociális, esélyegyenlőségi tervek kidolgozása. Szolgáltatásunk részét képezi továbbá az áthelyezésekkel, munkavállalói részesedésszerzésre vonatkozó modellekkel, illetve (nemzetközi) kiküldetéssel kapcsolatos jogi tanácsadás is. Az SCWP az összes osztrák munka- és szociális, bíróságok előtt ellátja ügyfelei képviseletét.
A "bíróság előtti pervezetés " hagyományosan az ügyvédi tevékenység középpontjában áll. Az összetett bírósági peres ügyek manapság kiemelkedő szakmai tudást, a legmagasabb szintű motivációt és elkötelezettséget kívánnak meg. Az SCWP a fenti követelményeket egy bírósági eljárásban történő jogi közreműködés során minimumelvárásnak tekinti.
A közszféra és a magánszféra közötti együttműködések időszerű és innovatív szervezeti formák a közfeladatok ellátására. A területi önkormányzatok (szövetség, tartományok és községek) vagy kihelyezett ... a magánszféra résztvevőivel stratégiai szövetséget kötnek annak érdekében, hogy hosszútávon közös szolgáltatást nyújtsanak. Az SCWP Ausztriában az állam és a magánszféra közötti együttműködés ezen modern formájának úttörői közé tartozik. Mi dolgoztuk ki és valósítottuk meg a vasúti létesítményekre, kórházakra, valamint közutakra vonatkozó első osztrák PPP-modelleket.
Támogatást nyújtunk vállalkozások és bankok részére komplex struktúrált finanszírozások során. Különösen törekszünk specifikusan az adott esetre szabott jogi megoldásokra. Az SCWP speciális tapasztalattal rendelkezik kiemelt értékű beruházások finanszírozásával, kockázati tőke és zártkörű befektetési tranzakciókkal, valamint vállalati kötvények illetve kötvénytípusú nyereségrészesedési jegyek kibocsátásával kapcsolatban. Eredményesen megvalósított projektjeink közé tartoznak pl. erőművek, mobil távközlési rendszerek és ingatlanfinanszírozások.
A szellemi tulajdon védelme (védjegy-, mintaoltalom és szerzői jogok) számos vállalkozás esetében jelentős gazdasági értéket képvisel. A dinamikus gazdasági és technikai fejlődés gyors és hatékony intézkedéseket követel meg ezen jogok védelme érdekében. Az SCWP külön védjegyjogi csoportot működtet, amely megbízói részre egyebek mellett több mint 2000 védjegyet kezel, és a szellemi tulajdon megfelelő védelméhez szükséges szakértelemmel rendelkezik.
Valamely konszern vagy társaság átalakításával kapcsolatos intézkedések rendkívüli stratégiai jelentősségel bírnak. Az SCWP ugyanúgy közreműködik gazdaságilag indokolt szerkezetátalakításoknál, mint komplex cégfelvásárlásokat megelőző előkészítő strukturális átszervezéseknél. Kidolgozzuk a koncepciót, ellenőrizzük a jogi keretfeltételeket és kitárgyaljuk az optimális szerződéses feltételeket.
Az SCWP tanácsokkal látja el a kibocsátókat és pénzügyi közvetítőket tranzakciók és finanszírozások alkalmával a tőkepiacról kapcsolatban. Különösen initial public offerings (IPOs), secondary public offerings (SPOs) ügyleteket, hibrid tőke felvétel, kölcsönkibocsátás, struktúrált finanszírozás vagy going private tranzakciók (Delisting), valamint nyilvános átvételek lebonyolításában veszünk részt. Szolgáltatásaink köre felöleli a társasági jogi átstrukturálást, a felügyeleti jogi tanácsadást, Due-Diligence vizsgálatokat, private placement memorandumok és prospektusok elkészítését,a szerződések tartalmának gyakorlati megvalósítása, segítség nyújtását a tőzsde megválasztásában (Dual Listings), valamint road show-k előkészítése. Ezen túl bank és bankfelügyeleti, tőkepiaci és tőzsdei, biztosítási és befektetési joggal kapcsolatos kérdésekben is tanácsadást nyújtunk.
A választottbírósági eljárás, mint az állami bíróságok előtti peres eljárás sajátos alternatívája teszi teljessé a vitarendezés lehetőségeit. Gyors, költségtakarékos és hatékony módon születnek meg a választottbíróságok előtt az állami szervek által is elismert döntések. Az SCWP tapasztalt választott bírókat állít és mind nemzeti, mind pedig nemzetközi választottbíróságok előtti eljárásokban lát el képviseletet.
Vállalkozások vétele, eladása, egyesülése gazdasági szempontból hosszútávon és meghatározó módon befolyásolja a résztvevők jövőjét. Nagy hangsúlyt fektetünk az ilyen típusú M&A tranzakciók koncepciójának körültekintő kidolgozására és végrehajtására. Szakosodott kollégáink már az akvizíció első szakasza - a jogi átvilágítás – vonatkozásában is széles körű tapasztalattal rendelkeznek. Erre építve rugalmasan alakítunk ki egyedi és eredeti struktúrákat annak érdekében, hogy azok megbízóink igényeinek a lehető legjobban megfeleljenek. A szerződéses lebonyolítás a folyamatban különleges jelentőséget kap.

